A 74 évesen elhunyt Demján Sándornak a csúcson 300 milliárdja volt, mégsem költött felesleges luxuscikkekre. A milliárdos végrendelete szerint vagyonának 95 százalékát adakozásra kell fordítani.
Saját maga hívott taxit, amikor hazaindult a Millenáris parkból néhány éve. Épp az ország legbefolyásosabb embereivel találkozott. Mégis egyedül szivarozva várta a sarkon, míg a kocsi befut érte. Demján Sándor szó szerint a semmiből küzdötte fel magát. Busás vagyona ellenére köztudottan puritán életmódot élt. Felesége mellett a főiskola óta kitartott. Hőssé akart válni – Sanyika, mi lesz belőled? – kérdezgették gyerekként a kis Sándort, mire tömören rávágta: hős! Már kicsiként álmodozó volt, imádta a kalandregényeket. Nem adatott neki könnyű gyerekkor. Édesapját sosem ismerhette, elesett a második világháborúban. Édesanyja egyedül maradt vele és két testvérével az erdélyi Börvelyen. A román uralom elkergette őket a faluból, ezért Etyekre költöztek. Édesanyja tanulni szeretett volna, ezért Sándort nevelőszülőkhöz adta. Rengeteget éhezett. Lelencruhákban járt, a kúton, hideg vízben mosakodott. A szegénység hamar rákényszerítette a több lábon állásra. Tízévesen nyúltartásba, fogott és az így szerzett pénzen légpuskát vett, hogy azt is pénzszerzésre használja a célba lövések árulásával. Eladogatta a háztartás tojásait. A kereskedelmi iskolák segítettek neki kitörni. 2013-ban megkapta a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét © MTI 10 éve jutott a csúcsra Harmincéves szövetkezeti vezető volt, amikor felhívták Budapestre a Skála élére. Ennek sikerén felbuzdulva 67 üzletet nyitott szerte az országban. Munkatársai kemény vezetőnek ismerték, szűkebb környezete rajongott érte. Már akkor imádta a pókert, vagyonokat nyert kártyán. Állítólag egyszer egy városi párttitkártól a kétévi fizetését elnyerte huszonegyezéssel. Utóbbi tisztességes ember volt, csak annyit kért, kapjon egy kis haladékot, de havi ütemezéssel megoldotta a tetemes adósság rendezését – írta róla az Index. A Skála élén érték az első nagy sikerek © Fortepan 1987-ben jött a Magyar Hitelbank, elnök-vezérigazgatóként szabad kezet kapott. Azon kevesek közé tartozott, akik tegezhették Antall József miniszterelnököt. Gyorsan reagált, amikor összeomlott a kommunizmus: megnyitotta a Bank Center épületét a fővárosban, cége építette fel az ország első bevásárlóközpontját, a Pólus Centert. 64 évesen, 2008-ban az ország leggazdagabb embere lett. Akkor 300 milliárd forintra becsülték vagyonát. Hálával emlegetik – Egész nap csöngenek a telefonok. Örülne a Főnök, ha hallaná, milyen sokan szerették és tisztelték – mondták telefonos érdeklődésünkre Demján Sándor cégénél, a TriGránitnál. A legnagyobb tisztelettel és hálával beszélnek 74 évesen elhunyt vezetőjükről. Úgy tudjuk, az üzletember temetése nyilvános lesz. Pár éve azt nyilatkozta, halála után megmaradó vagyona 95 százalékát jótékony célra ajánlja fel. Hétköznapi életet élt a milliárdos mecénás © MTI – Mindig is ez volt az életcélom, tudom, hogy korábban milyen sokat jelentett nekem is a segítség. Ezt nem most mondom először, a kollégáim és a családom a kezdetektől fogva tudják. A pénz a már említett célokat fogja szolgálni: szegény gyerekek oktatása, minőségi kultúra – nyilatkozta 2012-ben az Origónak. Vagyonát tavaly 160 milliárdra becsülték. Ha végakarata nem változott, a tekintélyes összegből 152 milliárdot fordíthatnak jótékony célokra, a többi a családját illeti. Horgászat, póker, szivar Demján Sándor 1943. május 14-én született az erdélyi Börvelyen. 1965-ben diplomázott a budapesti Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán. Itt ismerte meg a nyelveket már ekkor kiválóan beszélő, később idegenvezetőként is dolgozó feleségét. 1973–1986 között volt a Skála Coop vezérigazgatója, 1990-ig a Magyar Hitelbankot irányította. 1996-tól sorra építette a bevásárlóközpontokat, Szlovákiában és Lengyelországban is. 2008-ban bevásárolta magát az orosz állami lottóba. Élete egyik főműve a Művészetek Palotája megépítése © MTI 1996 óta az általa létrehozott TriGránit Fejlesztési Zrt. elnöke, vezette a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségét. Összesen 26 díjat és elismerést kapott. Kevés szabadidejében imádott pókerezni és horgászni. Szenvedélye volt a cigaretta és a szivar. Utolsó éveiben rengeteg időt töltött dédunokájával. Mindig mondta: ha könnyű gyerekkor jut neki, nem éri el, amit elért. 74 évesen érte a halál kedden.
Kulcsszavak: Demján Sándor, VOSZ, Trigranit, Művészetek Palotája, Bank Center, Pólus, Polus City Center
Címkék: Demján Sándor halála
Kategóriák: CELEBRITY, ENTERTAINMENT