Demján Sándornak köszönheti a Soroksári út a mostani arculatát, érdemes volna megfontolni, hogy róla nevezzék el – mondta Parragh László.
Szeretne azonnal értesülni a legfontosabb hírekről? Nem kérem Kérem 2018. március. 28. 18:20 2018. március. 28. 18:20 Gazdaság Köszönjük, üzenetét elküldük a szerzőnek. Köszönjük, üzenetét elküldük a címzettnek. Demján Sándornak köszönheti a Soroksári út a mostani arculatát, érdemes volna megfontolni, hogy róla nevezzék el – mondta Parragh László. Érdemes lenne megfontolni, hogy a Soroksári utat átnevezzék Demján Sándor útra – vetette fel Parragh László. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról beszélt: amit a kedden elhunyt Demján Sándor vállalkozóként megalkozott, „a XX. században szinte példa nélküli”. A Soroksári út például neki köszönheti új arculatát, az ott álló új építmények, beleértve a Művészetek Palotáját és a Nemzeti Színházat is, mind Demjánhoz köthetőek. A most hatályos szabályok szerint egy ember halála után 25 évet kell várni, hogy közterületet nevezzenek el róla, de ha valaki Budapest díszpolgára volt (ahogy Demján is), akkor már 15 évvel a halála után is kaphatja a nevét utca. Ettől a szabálytól is el lehet térni, emiatt létezhet Budapesten Puskás Ferenc utca, Göncz Árpád városközpont, de a Hegyalja utat is csak azért nem nevezték át Mádl Ferenc útra, mert a néhai elnök özvegye azt kérte, hogy ne tegyék ezt. 2018. március. 27. 16:46 hvg.hu Vállalkozás Elhunyt Demján Sándor – közölte kedden délután a Gránit Pólus csoport a család tájékoztatása alapján. A címlapról ajánljuk A nyári felmérés magabiztos kormánypárti fölényt muatott, de azóta nagyon megváltozott a helyzet.
Kulcsszavak: Gránit Pólus, Demján Sándor, Művészetek Palotája, Pólus
Címkék: Demján Sándor halála
Kategóriák: NEWS / POLITICS