Nemzeti csúcs – Demján: most nem lehet adót csökkenteni

  1. október 18.

Budapest, 2008. október 18., szombat (MTI) – Nem halogatható az adócsökkentés, de most a „tűzoltás” miatt nem lehet ezt meglépni – mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke szombaton az MTI-nek.    

„Nem lenne halasztható, csak most ezt nem lehet megtenni.
Napról-napra él az állam, hogy fizetőképességét megőrizze. Tűzoltás
van” – mondta Demján Sándor az MTI-nek a nemzeti csúcson. Hozzátéve:
sem adócsökkentésre, sem adónövelésre nincs mód a jelenlegi
helyzetben.

Az üzletember szerint egyrészt kiadáscsökkentésre van szükség,
másrészt fenn kell tartani a fizetőképességet, csak ezt követően
jöhet az adócsökkentés.

Demján Sándor arról is beszélt: nem szabad lelkesen üdvözölni,
hogy ötmilliárd euró hitelt kapott Magyarország az Európai Központi
Banktól (EKB). A magyar állampolgároknak ugyanis ezt hosszú éveken
keresztül kell visszafizetniük, ráadásul megvan a veszélye annak is,
hogy ez a pénz külföldi spekulánsokhoz kerül, ha az állam a mostani
formában védi a forintot – vélte az üzletember.

Az MTI kérdésére Demján Sándor kiemelte ugyanakkor: nem
bizonytalanítja el a befektetőket az, hogy Magyarország
megállapodást kötött a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), a befektetők
számítottak erre.

Szombaton Veres János pénzügyminiszter is arról beszélt, hogy
továbbra is jó ötletnek tartja a Nemzetközi Valutaalap (IMF)
megkeresését. Az ezzel kapcsolatos sajtóvisszhang nem
bizonytalanítja el a befektetőket – fűzte hozzá.

Gyurcsány Ferenc a héten jelentette be, hogy Magyarország
elsőként szerezte meg a régióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF)
támogatását azért, hogy azt „ne kelljen soha igénybe venni”.