A Múzeum másképp program 2018-ban indult, amelynek célja olyan szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok elérése, akiknek egyébként nincs, vagy csak ritkán áll módjuk a fővárosba jönni. A résztvevő diákok számára lehetőséget kínál, hogy egy tartalmas tanulmányi kirándulás alkalmával bővítsék történelmi ismereteiket, tágítsák világlátásukat, ugyanakkor jobban megismerjék Budapestet is.
A diákokat az adott településről külön busz szállítja a Nagy Imre Emlékházba, ahol rendhagyó történelemóra keretében, autentikus környezetben ismerik meg Nagy Imre életútját és az 1956-os forradalom és szabadságharc a főbb eseményeit. A meleg ebédet követően a program a Demján Sándor Alapítványnak köszönhetően a Csodák Palotájában folytatódik, ahol a diákok élményközpontú, játékos foglalkozás keretében sajátíthatnak el természettudományos ismereteket.