A TriGránit elnöke közölte: újból termelői munkahelyeket kell teremteni. Demján Sándor szerint 2012-re el kell érni, hogy a magyar tulajdonú vállalkozások …
A magyar vállalkozások támogatását és helyzetbe hozását szorgalmazta a Vállalkozók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke a szervezet gazdaságpolitikai fórumán, a Művészetek Palotájában. Demján Sándor szerint igenis megfordulhat a haza sorsa a magyar vállalkozásokon. 1 A Vállalkozók Országos Szövetsége a kezdetektől fogva támadta az elmúlt nyolc év gazdaságpolitikai intézkedéseit, amelyek a térség vezetőjéből sereghajtóvá tették Magyarországot – fogalmazott a szervezet ügyvezető elnöke, aki hat pontban foglalta a szükséges teendőket. Demján Sándor elsősorban versenyképes adókat javasolt, amelyeknek négy év alatt kellene az uniós átlag alá csökkenniük a vállalkozások, hat év alatt pedig a lakosság számára.
Az üzletember meghirdette a „társulj és fogj össze, magyar!” programot, amelynek keretében a vállalkozások feltőkésítését szorgalmazta az uniós források segítségével. Fontosnak tartotta a regionális és a kistérségi összefogást, valamint az import visszaszorítását, és a magyar termékek, szolgáltatások igénybevételének ösztönzését. A TriGránit elnöke közölte: újból termelői munkahelyeket kell teremteni. Demján Sándor szerint 2012-re el kell érni, hogy a magyar tulajdonú vállalkozások legalább annyi közbeszerzést nyerjenek el, mint Franciaországban vagy Németországban a helyi cégek.
A VOSZ ügyvezető elnöke leszögezte: ha nem jön a világgazdasági válság, Magyarország csődbe ment volna. Emlékeztetett arra a Gyurcsány-kormány idején élő gyakorlatra, amikor az állam nem fizette ki a vállalkozásoknak az áfát. Hozzátette: az ország akkor már csődben volt. Demján Sándor rámutatott: az eurót be kell vezetni, de nem mindenáron. Ha nem jó árfolyamon és erőltetett módon csatlakozunk a monetáris unióhoz, akkor Magyarország örök cselédsorsra lesz ítélve.
Lépésenként Matolcsy György, a Fidesz gazdaságpolitikusa arról beszélt, hogy az elmúlt nyolc évben gazdasági tömegszerencsétlenség történt Magyarországon, ezért a politikai és erkölcsi fordulat után egy tényleltár elkészítését említette. Ezt követően lehet elindítani a gazdaság és a foglalkoztatás növelését – mondta. Az ellenzéki politikus hozzátette: idén Magyarország lesz az egyetlen állam az Európai Unióban, ahol még mindig visszaesés lesz a gazdaságban. Matolcsy György a növekedés egyik kiemelt motorjának nevezte az egészségipart, de a hagyományos ágazatokat – mint az építőipart, az energiaipart, a mezőgazdaságot, a víz- és hulladékgazdálkodást – is felsorolta.
A Fidesz képviselője az autóipart és az üzleti szolgáltatásokat is szóba hozta, mint amelyek beindíthatják a gazdaságot. Bartha Ferenc korábbi jegybankelnök felszólalásában történelmi bűnnek nevezte azt, hogy a 2002 óta regnáló szocialista kormány osztogatásba kezdett, és eladósította az országot.
Németh Zoltán
Kulcsszavak: Demján Sándor, VOSZ, Trigranit, Művészetek Palotája
Címkék: Demján Sándor interjú
Kategóriák: NEWS