Nem az IMF-et kell szidni, önmagunknak köszönhetjük, hogy Magyarország mára de facto elvesztette a pénzügyi függetlenségét – mondja a TriGranit-csoport elnöke. Demján Sándor szerint a kialakult helyzet koalíciós bűn, a Fidesz 2002-ben rendben adta át a magyar gazdaságot. A vállalkozók a jövő heti gazdaságpolitikai fórumon megfogalmazzák elvárásaikat az új kormány felé, s ha az homlokegyenest mást csinál majd, akkor kemény kritikákra számíthat. A legismertebb magyar vállalkozó szerint „el kell hinni rólunk is, hogy aggódunk ezért az országért – és jobban aggódunk, mint a politikusok.

– Két éve azt jósolta lapunkban, hogy a következő 10-15 évben hazánk az Európai Unió legszegényebb tagja lesz Mostanában viszont azt hallottuk Öntől hogy Kelet-Európa, így tehát Magyarország is, az elkövetkező 25-30 évben jó eséllyel befogja hozni a lemaradását Európa lassabban növekvő, mai fejlett országaihoz képest. Mi változott? 

– Semmi sem. Viszont a világra az a jellemző, hogy ha elszegényednek országok, mint most Magyarország, akkor ott lesz a legolcsóbb az élet. A munkaerő és a tőkeáramlás ezeket a helyeket keresi. A történelem ismétli önmagát, ma Nyugat-Európa a Nyugat-Római Birodalom. A Kelet-Római Birodalomban, azaz Kelet-Európában több a szegény, jól képzett fiatal, ők motiváltak, s nincsenek olyan családi vagyonok, amelyeket felélhetnének, mint amilyenek megvannak a másik oldalon. A család szerepe, úgy gondolom, errefelé sem éppen optimális, de még mindig erősebb, mint, Nyugaton, és mindebből adódóan az unió piaca kiegyenlítődik. Kelet-Európa fejlődni fog, Nyugat-Európa pedig hanyatlik. 

– Elég egy negyedszázad egy ilyen fordulathoz? Hiszen 20 évvel ezelőtt is azt hittük, hogy mára utolérjük Nyugat-Európát. 

– Gondoljanak bele, hol volt 20-25 évvel ezelőtt Kína? A fejlődés rohamos és gyors; Kínában a GDP 40 százalékát fordítják felhalmozásra, ez elképesztően nagy szám. A tőkefelhalmozás könnyebb ott, ahol termelés van. Földrészünkön ugyanakkor a társadalmi parazitizmus hihetetlenül erős. Ezt a politika gerjeszti, éppúgy, mint bő 2 ezer éve Rómában, ahol megvásárolták a hatalmat a népjóakaratán keresztül, amelyet az ingyen kenyér, a cirkusz és készpénz ajándékozás révén szereztek meg. Az Európai Unió bizonyos szempontból még rosszabb is, mint a Római Birodalom, mert önző államokból áll. Fölöttük ott lebeg az euró, amelynek valójában nincs meg az alapja, hiszen a tagállamok saját gazdaságpolitikájukban bármit tehetnek. Ráadásul, ha a nagyoknak érdeke valami, akkor azt a kicsik ellenében is keresztülviszik. Ha a kisebbek is szeretnék a nemzeti érdekeiket képviselni, akkor nem tudják. Ez rengeteg konfliktust rejt. Európában ma valóban a demokráciát kell félteni, mert a jólét visszaesése mindig a szélsőségeket hozza előtérbe. Ha az EU gazdaságilag nem lesz versenyképes, akkor akár a demokráciáját is elvesztheti, úgy, ahogyan Róma. 

– Ebben a környezetben miért lenne Magyarországnak nagyobb hosszú távú esélye? 

– Azt, hogy a régió két-három évtizeden belül behozza, sőt akár le is körözi Nyugat-Európát, egy Lengyelországban adott interjúban mondtam, és általában Kelet-Európa esélyeiről beszéltem. E régiónak vigyáznia kell, mit vesz át nyugatról, és mi az, amit meg kell őriznie, hogy esélye maradjon a gazdasági fejlődésre. Ha így jár el, a súlypont áttevődik ide. Ott van a lengyel példa, ahol a gazdaság ma is növekszik. Sőt, hazánk közvetlen környezetében is hihetetlen az előrelépés: az elkövetkező években gyorsabban fog fejlődni Románia, Szlovákia, Horvátország, Szerbia, és ez húzza talán magával Magyarországot is. Bár nagy probléma: a magyar megszokta, hogy az államban bízik, ez a Kádár-rendszer egyik öröksége. Nem elég önálló és kezdeményező, nem akar társulni, pedig ebből a helyzetből csak így lehet kijönni. Ez lesz a mi szlogenünk a vállalkozók szövetségében, a VOSZ-ban: „Társulj és fogj össze, magyar!” Ha az emberek csodát várnak „fentről’; ezt nem tudják megtenni. Ez az elmúlt időszak – s ezt mindig elmondtam – koalíciós bűne, azoké, akik vezették az országot. Nem lehet 10-15-szőrösére növelni a nettó államadósságot, nem lehet hitelből jóléti rendszerváltást csinálni. Büszke vagyok arra, hogy az a vállalkozói szövetség, a VOSZ, amelynek az ügyvezetője vagyok, a kezdettől, 2002-től opponálta a száznapos programot, folyamatos bírálattal és kritikával illettük a gazdasági stratégiát. Mára Magyarország de facto elvesztette a függetlenségét. Nem tankkal hódították meg, hanem pénzzel, de ezt önmagunknak köszönhetjük. Nem szidni kell a Nemzetközi Valutaalapot, mert az IMF segített – mi lavíroztunk ebbe a helyzetbe magunkat. Nem kellett volna, hogy így legyen. 

– Mitől vár változást? Konkrétan mit takar a „Társulj, magyar.” szlogen? 

– Attól változhat a helyzet, ha a magyar kisvállalkozókat rá lehet beszélni arra, hogy összetegyék a tőkéjüket. Nincs nemzeti tőke, tehát a különbség Portugáliával vagy Írországgal szemben az, hogy ott megmaradt a családi vagyon, s amikor beléptek az unióba, ezt tudták mozgósítani. Tízszer több forrást is kaptak az uniótól a felzárkózásra, mint mi, és nagyon vigyáztak arra, hogy a nemzeti tőkét tudatosan növeljék. Görögországban, Spanyolországban külföldi vállalat nem nyerhetett közbeszerzést. Ma sem nyerhet. Az a pénz megsokszorozódott. Az infrastruktúrát nemzeti vállalatoknak, cégeknek privatizálták. Az a pénz ott dolgozott. Ha nálunk is ez a stratégia érvényesült volna, akkor most az ország nem szorulna 40 százalékban külső finanszírozásra. Csakhogy az embereket itt nem világosították fel arról, hogy a piacgazdaság a tőketulajdonosokról szól. Emiatt a vállalkozó ma utált, bűnözővel azonosított személy nálunk. Ebben mellesleg a sajtó is benne van. Ha a kilencvenes években történt egy-egy bűncselekmény, akkor a maffiózó áldozatokat rendre úgy emlegette a média nagy része, hogy lelőtték, felrobbantották, meggyilkolták X. Y. „vállalkozót”. A magyar úgy volt vele, hogy Herr Schmidt, az rendben van, Mr. Smith rendben van, na de a Kovács úr! Pedig hazai tőke nélkül nincs gazdasági stabilitás. Ugye, én az egyik élenjárója voltam a külföldi tőke behozatalának, de most szeretném elmondani – és ezt dokumentálni tudom -, hogy az általam megalapított vagy létrehozott cégekben soha nem volt 49 százaléknál magasabb a külföldi tulajdon. 

– Nem érzékel szemléletbeli változást az elmúlt bő másfél évben sem?Elvégre a globális gazdasági válság Magyarországot is kényszerpályára állította. 

– Ugye maguk sem hiszik el ezt a blöfföt? 

– Hol itt a blöff ? 

– Ha nincs válság, az ország már csődbe ment volna, példát statuáltak volna velünk. Évekkel ezelőtt már elmondtam, hogy 6-8 nagy kötvénytulajdonosnak van kiszolgáltatva Magyarország. Ha nem jött volna be a válság, akkor a megrendült bizalom következtében már régen csődbe juttattak volna minket. Ám hirtelen megrémült a világ, és jogi vagy pénzügytechnikai oldalon bravúrosan megszervezték nekünk ezt a hitelt. Amikor 2008 októberében kitört a válság, én a 100 ezredik Széchenyi Kártya átadásán voltam éppen a Művészetek Palotájában, és ott azt mondtam: nem is 20 ezer, hanem 100 ezer új munkanélküli lesz, és amit jósoltak, annak a tízszeresével esik vissza a gazdaság. Mindez kiszámítható volt abból a rossz pozícióból, amelyből indultunk. Világos volt, hogy az ország nem tud majd rásegíteni a fejlődés fenntartására, mert már elfogyott a pénzügyi alapja. Mit csinált erre a politika? Azt mondta, hogy a bankok milyen gyalázatosan működnek. Pedig a politika működött gyalázatosan, a magyar bankrendszerrel semmiféle probléma nincs. Én a takarékszövetkezeteknek vagyok az elnöke, amelyek 500-600 milliárd forintnyi szabad, felhasználható forrással rendelkeznek. A többi bank is jól gazdálkodott, olyan jól helyezték ki a hiteleiket, hogy azzal nagyon boldog lenne a német vagy az osztrák kancellár. Csak a politika talált „bűnbankokat”, mert a világban – ott jogosan – ez a trend. De itt nem kellett százmilliárdokat a bankokra fordítanunk. 

– Négy éve a választások előtt a munkáltatói érdekképviseletek előálltak a maguk javaslataival – köztük a VOSZ is -, hogy mit kíván a gazdaság. Készülnek-e most hasonlóra? 

– Igen, erről szól majd a március 8-i gazdasági fórumunk. Az új kormány felé megfogalmazzuk az elvárásainkat, számokban, az arányokat illetően. És ha homlokegyenest mást csinál majd, akkor nagyon kemény kritikusai leszünk, úgy, ahogyan a mostaninak vagyunk. Ez egy fura ország, itt ki van osztva, hogy ki lehet hazafi. Újságíró, művész, az egyszerű paraszt, vagy egy munkás is lehet, de vállalkozó, az nem lehet. Pedig fontos, hogy ne feltételezzék azt az emberek, hogy mi vállalkozók minden pillanatban arra gondolunk, mennyi hasznunk lehet valamiből. El kell hinni rólunk is, hogy aggódunk ezért az országért – sőt, jobban aggódunk, minta politikusok. Nem akarjuk, hogy az unokáink, gyerekeink elköltözzenek, azt szeretnénk, ha megmaradna Magyarország. És ez a gazdaságról szól. Amikor nagyon szegény gyerek voltam, és az árvaházból kihelyeztek egy parasztházhoz, ott úgy volt, hogy a gazdának – aki egy nagyon rendes ember volt – adtak enni először. Vett a fazékból, és a felesége türelemmel elmagyarázta nekem, hogy azért, mert ő dolgozik. Ha nem lesz ereje, akkor nem lesz mit ennünk. Ha a gazdaság nincs táplálva, akkor Magyarországnak vége van. És senki nem fog nekünk ingyen adni, kívülről senki nem fog aggódni, hogy itt maradnak-e az emberek. 

– Amit négy éve a kormánynak tanácsoltak, abból nem sok minden valósult meg… 

– Másból sem. Mert mindenki azt ígérte, hogy a közbeszerzéseknél a magyar vállalatok, a kisvállalkozások uniós forrásokból mennyi mindent fognak kapni, aztán a pénz 90-95 százaléka arra megy, ami újabb költséggel jár: falusi strandokra, polgármesterek pozíciójának erősítésére, közterek díszítésére. Ez a nemzet koporsójának a díszítése. A VOSZ, továbbá a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a gyáriparos szövetség, a MGYOSZ vezetői és okos hozzáértő szakértői hiába figyelmeztették a hibákra az előző kormányokat. Remélem, a következő kabinet majd odafigyel javaslatainkra. Van egy morális alapom, amikor ezt mondom: kezdettől ezt mondtam, és „élveztem” ennek az összes hátrányát. Megismétlem, amit már nem egyszer kijelentettem, hogy a Fidesz rendben adta át a gazdaságot. Ezt még a belépő miniszterelnök is megerősítette. Ami utána következett, az nem a vállalkozások bűne, nem az egyszerű munkásé vagy alkalmazotté, hanem a politika bűne. Ezt kár kikerülni, ezt be kell ismerni, ki kell javítani. 

– Mit és hogyan javítanának ma a vállalkozók? Változtak-e a hangsúlyok a négy évvel korábbi elvárásokhoz képest? 

– Egyáltalán nem. A kisvállalkozások, tehát a fő foglalkoztató réteg tőkefelhalmozását kell segíteni, mindig is ezen volt az alapvető hangsúly. Nem lehet külföldi tőke ellenesnek lenni, de a függetlenséget újból meg kell szerezni. Sok kötvénytulajdonosra, exportorientált, növekvő gazdaságra van szükség. A Fidesz koncepciójában a gazdasági növekedés előtérbe helyezése jó konstrukció; a kérdés az, miből lesz majd növekedés. Nagyvállalat nem jön ide, valószínűleg állami vállalatokat kell alapítani, bármilyen furcsa is. Társulni kell, ha termelő helyeket akarunk létrehozni. Integrált rendszereket kell csinálni. Újból jelentősebbé kell válni a mezőgazdasági foglalkoztatásnak. Tőkét és kedvezményes hitelt kell biztosítani. Tehát ezeket az elemeket össze lehet rakni egy koncepcióba, nem tagadva, hogy mindez valakiknek a terhére valósítható csak meg. A termelésben foglalkoztatottak számát 1,3-1,5 millióra kell növelni. Az államnak pedig kisebbnek kell lennie, jól megfizetett hivatalnokokkal. Úgyhogy morális megújulásra is szükség van. S ha a fiatalokat nem győzzük meg, hogy itt maradjanak, akkor kiürül az ország. Mindig elmondtam: ha hat okosra jut egy szorgalmas, hat diplomásra egy szakképzett munkás, akkor baj van. A képzési arányokon változtatni kell. Az a rossz hírem van, hogy hamarosan az esztergályos, de lehet, hogy a lakatos, a tetőfedő vagy a vízvezeték-szerelő háromszor annyit fog keresni, mint a feleslegesen kiképzett pszichológus, szociológus, médiaszakember, és sorolhatnám, mert a munkaerőnek is kereslet-kínálati piaca van. A kérdés az, itthon tudjuk-e tartani őket, mert Nyugat-Európában ugyanez a helyzet. 

– Azzal, hogy Ön azoknak ad hallgatói ösztöndíjat, akik aláírják, hogy a diplomamegszerzése után öt évig Magyarországon dolgoznak, itthon maradásra tudja bírni a fiatalokat? 

– Közel 2,5 ezer egyetemistának adom az állami alapösztöndíjnak körülbelül a kétszeresét. A mérnök-és a közgazdászképzést, a reál-szférát próbáltam erősíteni. Nem tudom, kik rakták össze az oktatási rendszert, de azt hiszem, itt óriási hibák vannak. A legnagyobb probléma ebben az eltorzult szisztémában a tanárképzés, mert ha nem lesznek fizika- és matematikatanárok, akkor felejtsük el a gazdaságot. Azzal, ha valaki a diplomájával külföldre megy dolgozni, nekem jogilag nincsen semmi problémám. Viszont morális alapon azt szeretném: mivel nyilván azért megyei, mert ott többet tud keresni, akkor fizesse vissza az alapítványnak az ösztöndíjat, hogy abból majd mások is tanulhassanak. Sokan megtámadtak emiatt emberjogi alapon – mert jog az van, de kötelezettség nincsen ebben az országban -, hogy én korlátozom a fiatalokat. Nem a hal Igatói körből, hanem, meg kell mondanom, az elrontott oktatói körből jöttek a bírálatok. Viszont az ösztöndíjakat én a magánjövedelmemből adom, ebben az üzlettársaim sem vesznek részt! Mert a politikának és a közéletnek szerintem kell egy olyan morált adni, hogy az itt élők higgyenek Magyarországban. Éppen eleget vívódom azon, megmondjam-e egy fiatalnak, hogy még 10-15 évig mi vár rá, mert ez olyan hosszú idő, amit esetleg nincs türelme kivárni. Ha az új kormány ezt a periódust le tudja rövidíteni, minden elismerésem az övé. Ám ez egy olyan örökség, amelyből nagyon nehéz lesz feltápászkodni. 

– A TriGranitnak azért sikerült. Válságkörnyezetben is Közép- és Kelet-Európa legnagyobb ingatlanfejlesztője tudott maradni, európai méretekben pedig ezen a piacon a negyedik a PropertyEU magazin friss listáján. Mi hasznosítható a vállalati tapasztalatokból országos méretekben? 

– Igazából nagyon büszkék vagyunk arra, hogy kétszáz éves angol, német, francia, holland cégek mellett mi végül is 13 év alatt értük el ezt a pozíciót. Nem állami pénzből, nem örököltünk vállalatot, állami tulajdont. A „Társulj, magyar!”jelszóhoz nagyon passzol . a mi példánk. Elkezdtünk társulni, nem akartuk egyedül uralni ezt a területet, kezdetben kisebbségben voltunk. De ma azért ez egy magyar többségi tulajdonú vállalat, amely úgy gyarapodott, hogy befogadtuk a tudást, amerikaiaktól, ausztráloktól, meg közben mi is folyamatosan akartunk tanulni. A vállalat gerincét ma a harminc és negyvenévesek alkotják. Motivált, valaha szegény fiatalok, akik ma, hál’ istennek, milliomosok, jól dolgoznak, és eredményeket mutatnak fel. Azt tudom mondani, ha az állam barátságos lett volna a gazdasághoz, segítette volna a hazai vállalkozókat, akkor nem lennénk egyedi eset. 

– Több utalást is tett arra, hogy komoly fenntartásai vannak a hazai kormányzati politikai gyakorlattal szemben. Ezeknek a nézeteltéréseknek a következménye, hogy cége fejlesztési tevékenységének kevesebb minta 10 százaléka esik ma Magyarországra? 

– Biztosan ki lehetett volna kerülni több konfliktust, ha kellően simulékony vagyok. De nekem megvannak az elveim. Az idézőjeles „szocializmusban” is piacgazdaságot hirdettem minden cselekedetemmel. Ráadásul, amikor egy vállalkozói szövetség vezetői posztját elvállalom, akkor nekem a testület politikáját kell képviselnem akár a cégek üzleti érdekeivel ellentétben is, amelyeknek alkalmasint az felelt volna meg, ha megalkuszom a politikával. Engem képletesen elküldtek Magyarországról. Emlékezetes mondattal: „El lehet menni Szlovákiába.”Az Arcadom az elmúlt periódusban majdhogynem „tiltott vállalat” volt itthon. Elmentem, és jól jártam. Végül is profitáltam abból, hogy konfliktusba kerültem itthon, mert a környező országok sikeresebbek, jobban fejlődnek, az ingatlan értéke ott följebb megy. Jó néhány nagy cégvezető csendben ugyanezt csinálta, mert nem munka- és nem üzletbarát a magyar gazdasági környezet. 

– Továbbra is vannak azért itthon nagy, függőben lévő beruházásaik, mint a WestEnd II, vagy a Millennium Városközpont konferenciaközpontja. Mi a helyzet ezekkel? 

– Mivel nagyon fontosnak tartottam, hogy Budapestnek legyen egy kongresszusi központja, amely versenyképes Béccsel vagy Prágával, a tulajdonostársaim haragját kivívva, felajánlottam az államnak 1 dollárért Magyarország egyik legértékesebb telkét a Millennium Városközpontban. Még azt is mondtam, hogy nem akarom én megépíteni, itt van a telek, azt bíznak meg a beruházással, akit akarnak. Na, és mi történt? Meg lett pályázva az uniónál? Végigvitték? Nem. Ez a határidő lejárt, ez egy kedvezőbb üzleti időszakra vonatkozott. Ma a tulajdonostársaim nyilván kártérítést követelnének tőlem, ha fenntartanám az ajánlatot. 

– És a WestEnd II? 

– Amikor indulhattunk volna az építkezéssel, akkor a főváros hirtelen támasztott velünk szemben egy 20 milliárdos hozzájárulási igényt. Érdekes, az Arena Plaza beruházóitól például nem követeltek ilyet. A beruházásról akkor lehet majd újra beszélni, ha nem leszek a saját országomban hátrányosan megkülönböztetve azért, mert magyar többségű a vállalatom. Az a 20 milliárd, amit kiróttak ránk kvázi büntetésként, üzletileg fájt nekem, és az üzlettársaim nagyon megróttak, hogy hát látod, ez azért van, mert dumáltál, mert ezt mondtad, meg azt mondtad. De én büszke vagyok arra, hogy igenis kritizáltam, és korábban mondtam azt, amit most utólag már sokan mondanak. 

-Azért a külföldi terjeszkedési stratégiáján is kellett változtatni az elmúlt másfél-két éviben. Korábban például Oroszországhoz nagyon nagy reményeket fűzött; most úgy tűnik, ezek nem váltak valóra. 

– Oroszország szerintem gyorsabban gyógyul fel a válságból, mint mi, fönt is tartjuk tehát az ottani projektjeinket, vannak telkeink, működő objektumaink. Az más kérdés, hogy csak akkor gyorsítunk majd, ha a finanszírozási helyzet megjavul. 

– Addig is üzemeltetik az orosz lottót. Mi kell ahhoz, hogy egy magyar üzletember egy ilyen vállalkozást meg tudjon szerezni ott? 

– Pénz. A Gazprombanktól vettük meg ezt a vállalkozást, nekik nem illett a profiljukba. – Önnek talán illik? 

– Hát, úgy gondoltam, van hozzá hátterem. 

– Nem kellenek egy ilyen üzlethez Oroszországban azért különleges kapcsolatok a Kremlhez is? 

– A szomszéd szobában a falon találnak egy érdemrendet, olyat, amely nem állami kitüntetés. Társadalmi bizottság adta, s olyan elismerés, amilyennel Szolzsenyicintől a pátriárkáig sokakat tüntettek ki Oroszországban. Azért kaptam, mert amikor ott dolgoztam, akkor rengeteg munkáslakást építettem, meg árvaházakat is. Büszke vagyok arra, hogy a Szovjetunió összeomlása előtt felépített első muzulmán mecsetnek én voltam a legnagyobb finanszírozója. Nekem még a Skála-áruházas időkből adódóan megfelelő társadalmi elismertségem van Oroszországban, ami visszaköszön ilyenkor, amikor egy ilyen üzlet kerül szóba. Az más kérdés, hogy ha én orosz vagyok, akkor talán a hálózatfejlesztéshez is megteremtették volna a pénzt. A vétel rossz időszakban történt, mert ha nem jött volna a válság, akkor több milliárd euró finanszírozást tudtunk volna összeszedni ahhoz, hogy a 3 vagy a 4 ezer szelvényelfogadó hely helyett 80 ezret hozzunk létre. Ez ennek az üzletágnak a titka. Most stagnáló, várakozó pozícióban van a cég. Ehhez én magyar állami segítséget nem kaptam. Ha osztrák lettem volna, vagy német, akkor hanyatt-homlok fölsorakozott volna mögöttem az állam. 

– Egészen pontosan: kapott volna, csak lemondott róla. 

– Igen, mivel az irigység összes változata előjött. Én egy nyakas székely vagyok, meg van önérzetem is, úgy voltam vele, hogy akkor inkább nem. Semmi probléma nincs ezzel, legfeljebb majd kevesebb pénz jut az alapítványomra, ami Magyarországon a szegényeket meg a kultúrát támogatja. Ennyi az egész. 

– Szlovákiában a pozsonyi városvezetés kezdte el támadni a határ melletti Metropolis városrészfejlesztési gigaprojekt kaszinó építési elképzeléseit. Módosítanak a terveken emiatt? 

– Nem. Csak akkor csináljuk meg a projektet, ha megmarad komplex egészként, ahol van konferenciaközpont, szórakoztató centrum, és ez utóbbi kelléke, a kaszinó. Ha ez a koncepció nem áll össze, akkor nem vágunk bele, én ettől nem fogok álmatlanul forgolódni az ágyamban. Ennek az évszázadnak a szórakoztatás az egyik nagy üzlete, s az egész régiónak szüksége van egy ilyen központra, ezért valamikor, valahol fel fog épülni. 

– Húsz kilométerrel arrébb, magyar oldalon, az ugyancsak szórakoztató centrumként tervezett Eurovegas a tervek szerint nyáron kezd el megépülni. Megél egymás mellett két ekkora beruházás? 

– Az Eurovegas minket nem foglalkoztat. Azért mernénk a projektünkbe belevágni, mert a saját koncepciónkat versenyképesnek tartjuk. Ez az üzlet az adókról szól, s Európában a szlovákok csinálták meg bátran a vonatkozó adótörvényt. Az unió ugye az adók versenye. Magyarországnak keresni kellene azokat a lehetőségeket és területeket, ahol adóelőnyök révén vonzani tudja a tőkét, ám a magyarokra az jellemző, hogy a kritika mindig elnyomja a cselekvést. 

– Mi a célja azzal, hogy a tavaly alapított Magyar Tőketársaság Zrt. nevű cége betársult a Wallis mellé a Milton Bankba? 

– Azt gondolom, a nemzetközi ismertségemnek köszönhetően forrásokat tudok majd behozni. Nem akarunk fiókokat nyitni, hanem a likviditást fogjuk segíteni. 

– A kis- és középvállalatok részére? 

– Nemcsak nekik. Amikor hallom az ötleteket, hogy csinálni kell egy agrárbankot, vagy zöld bankot, ezt viccnek tartom. Széles portfólióra van szükség. Ha valaki csak kisvállalatban gondolkodik, az ugyanolyan probléma, mint ha csak nagyvállalatban gondolkodna. Én ennek a banknak nem leszek a többségi tulajdonosa, azt akarom, hogy a „Társulj, magyar!”jelszónak megfelelően sok ezer vállalkozás legyen majd egyszer a tulajdonosa. Azt gondolom egyébként, a bankszektorban a magyar tulajdonú bankok arányának nőnie kell, mégpedig úgy, hogy nem szabad bántani a külföldieket. Nem mondhatunk le a multinacionális cégek tudásáról, ezek munkahelyeket teremtenek, de az ország finanszírozásában meg kell nőnie a nemzeti tőke arányának. A pénzügyi függőség rosszabb, mintha tankok vonulnak be, mert azokat látom, bemérem, tiszta dolog. A pénzügyi függetlenséget nem lehet másként visszanyerni, csak munkával, termeléssel, összefogással – és protekcionizmussal. Az unió tiltja ugyan, Németországban a közbeszerzések 90 százaléka mégis a németé, Franciaországban a franciáé, az energiaszektor 90 százaléka is az övék, a bankszektor úgyszintén. Ezen a téren háborúzni kell, nem tudok mást mondani. Ütközni kell a nemzet érdekében, vagy fel kell adni, és a gyerek tanuljon svédül, vagy franciául, és éljen ott. Azt hiszem, ezt senki nem akarja. 

– Kivel ütközik Ön, amikor azt javasolja – s úgy tűnik, erre a Fidesz egyes politikusai fogékonyak -, hogy a takarékszövetkezetek pénzét aktívabban használja fel az állami fejlesztéspolitika, cserébe viszont ezen pénzintézetek kezelhessék, mondjuk, a nyugdíjakat meg az önkormányzati pénzeket? Nem túl nagy kihívás ez az OTP-nek és a többi banknak? 

– Nem. Az OTP a nemzetközi bankversenyben hihetetlen pozitívan áll ,jól vezetett bank, és nem ugyanazon a területen dolgozik, mint a takarékszövetkezetek. Utóbbiaknak van a legtöbb, 1600 fiókjuk a kistelepüléseken. Néhol kocsma sincs, de működik takarékszövetkezet. Nagyon fontos, hogy a szövetkezés szó újra létező fogalom lehessen. Ha a Fidesz ezt felkarolja, örülni kell neki, és üdvözölni kell. Azt gondolom, reális dolog, hogy ahol működik takarékszövetkezet, annak az önkormányzatnak a számláját ez vezesse. A magyar bankrendszer struktúrájában az OTP és a takarékszövetkezetek eddig is nagyon jól megfértek egymással. Sőt, ezen a piacon még 5-6 komoly súlyú magyar banknak el kell férnie. Akkor lesz igazán verseny. Én szimbolikus 1 forintért vagyok az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke. Örökké adósuk leszek, hiszen ők fizették a főiskolai ösztöndíjamat. 

– Ön köztudottan szkeptikus az euró bevezetését illetően. A 2014-es időpontot is korainak tartja? 

– Mindig azt mondtam, hogy közepes inflációval és jó árfolyammal kell felzárkózni a nyugat-európai fejlettségi szint 80 százalékáig. Az elmúlt években ettől csak távolodtunk, pedig csupán ez teremt lehetőséget a tőkefelhalmozásra. Gyenge árfolyammal kell felzárkózni – akkor még mindig marad mozgástered. A gazdaságnak levegő kell. Az euró elszívja. Ha maradt volna a korábbi növekedési lendület, más lenne a helyzet, de mi leszakadtunk, lejjebb mentünk. Ha gyorsan bevezetnék az eurót, mielőtt 80 százalékig felzárkózunk, akkor- megint mondok egy jóslatot- örök cselédsors vár a magyarokra. Az erős államok oldaláról persze hatalmas lesz ránk a nyomás, hogy vezessük be, mert ugye ez egy piac, ahol az érdekek úgy merülnek fel, hogy a gyár jöjjön Magyarországra, vagy a munkás menjen Németországba, illetve Franciaországba. Ez konfliktushelyzet lesz, tárgyalni kell róla. Ha az unió tényleg demokratikusan működik, mindezt meg kell vitatni. 

– A szlovákokra ezek szerint cselédsors vár? 

– Ott más a helyzet, mert lendületben vannak, az államméretük és az adózási rendszerük is vonzó. Szlovákia már Magyarország előtt van az egy főre jutó jövedelem tekintetében, s a lakosságfoglalkoztatási összetétele nagyon korszerű és arányos. Ők a nemzeti érdekeiket nagyon jól rendezték el, nincs velük probléma. Nem jutnak cselédsorsra, de a hirtelen euró-átállás erős árfolyammal nekik sem használt, most ennek a terheit nyögik. Ám a válságban több a tartalékuk, mint nekünk, mert spórolósak, s arányait tekintve 40 százalékkal több ott a megtakarítás, mint nálunk. Mentalitásbeli különbség van, miként a lengyeleknél is, a munkához és a megtakarításhoz való hozzáállásban, és az összehasonlításnál, meg kell, mondjam, nem lehetünk büszkék magunkra. 

LAMBERT GÁBOR-SIMON ERNŐ 

A már épülőben lévő új TriGranit projektek a régióban; zárójelben a várható hasznos alapterület (ezer négyzetméterben). 

Horvátország 

• Arena Centar, Zágráb (58,7) 

Magyarország 

• K&H irodaépület, Budapest (13,8) 
• Milliennium Tower Budapest (10,0) 

Lengyelország 

• Bonarka Office, Krakkó (35,1) 
• OakTerraces I-IV., Katowice (63,6) 

Románia 

• Polus Center, Konstanca (50,0) Oroszország 

• Mozaica Shopping Center, Moszkva (68,3)

Kulcsszavak: Demján Sándor, Arcadom, VOSZ, Trigranit, Művészetek Palotája, WestEnd, Metropolis, Pólus, Polus City Center, Arena Centar
Címkék: General Classification / General Emotional Judgement / Neutral, TriGranit / Kiemelt események / Demján interjú, Demján Sándor interjú
Kategóriák: NEWS