Négyéves munkájáról adott számot a napokban az a két kelet-magyarországi kistérségi szervezet – a nyírbátori és az encsi -, amellyel Demján Sándor alapítványa négy esztendeje kötött szerződést az ott élő halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek támogatására. Közvetett vagy közvetlen módon ötvenhat település hetvenezer lakosát érintette az ismert vállalkozó által meghirdetett program, melynek során 19 ezer szociálisan rászoruló gyermeken segítettek több mint egymilliárd forinttal.

Demján Sándor úgy tervezte, hogy jótékonysági célokra egy későbbi időben áldozza jelentős, mintegy 300 milliárdos vagyonának jó részét. Ám amikor szülőfalujába, Börvelybe utazott, megdöbbenve szembesült a nyírségi és a borsodi falvak lakóinak, s ezen belül is a gyermekek szívszaggató szegénységével. Ezért 2006-ban meghirdette, majd egy esztendő múlva beindította öt évre szóló támogatási programját. Arról nem szól a fáma, hogy a nagyvállalkozót álmaiban kísértették-e gyermekkorának árvaházi emlékei, az azonban szinte bizonyos, hogy a gyermeki elesettségre, kiszolgáltatottságra átlagon felül fogékony. Nem véletlen, hogy az ország 33 legszegényebb térsége közül a nyolcadik helyen álló encsit, valamint a szegénységlista tizennyolcadik helyére sorolt nyírbátorit választották ki a támogatás helyszínéül. Nincs szegény, csak rosszul vezetett ország – ezt a kijelentést Demján Sándor öt éve tette a Gazdasági és Szociális Tanács ülésén. Vajon ma is ez a véleménye? – Igen, ez – jelentette ki határozottan. Majd hozzáfűzte, Magyarországon a szegénység szégyen. Sem ezzel, sem a következményeivel nem számol kellőképpen a közvélemény, illetve a politika. Pozitív példaként Lengyelországot hozta fel, ahol az alapelv az, hogy minden szegényt és öreget segíteni kell. Hazánkban azok a milliárdok is furcsa módon elvesznek, amelyek épp az elesettség felszámolását, valamint a felzárkóztatást szolgálnák. – A gyerek – aki legsérülékenyebb – nem tud segíteni magán, miközben ő hordozza a jövőt, a társadalom minőségét. Éppen ezért kötelező feladat kell legyen az oktatása, a táplálása, erkölcsi nevelése. És ha egy faluban a hátrányos helyzetű gyermekeknek csak 3-4 százaléka tud kitörni, akkor már megérte az anyagi és a fizikai fáradtságot. A gyermek minden elöregedő társadalomban kincs. És attól a szülőtől, aki nem gondoskodik megfelelően saját utódáról, el kell venni, mert méltatlan a szülői szerepre – állítja a nagyvállalkozó. Szerinte ez a különleges, gyermekekre fókuszáló figyelem már csak azért is fontos, mert a szegénység méretei hazánkban nőni fognak, a világválság elhúzódik, így a társadalom figyelmének rájuk kell összpontosulnia. Demján úgy véli, ha „gyermeksegítő kísérletének” tapasztalataihoz a hazai nagyvállalatok is kapcsolódnának, hatékonyabb segítséget tudnának nyújtani a rászorulóknak. Mint mondja, egy fecske nem csinál nyarat. A vállalkozó szerint a vagyonos embereknek óriási felelősségük van a hazai szegénység elmélyülésében. A gazdagoknak a gyermekeken kívül az igazi tehetségek felé kell fordulniuk, nem pedig az igénytelen kultúra mecénásaiként kell tündökölniük. Meg kell teremteni a verseny és az esélyegyenlőség feltételeit, hogy egy halmozottan hátrányos, de tehetséges fiatalnak is legyen lehetősége a tisztességes megélhetésre. Demján úgy véli, hogy a világon túl sok a nagyon gazdag ember, akiknek a kezében hihetetlenül nagy vagyonok halmozódtak fel, de mindez a szegénység terjedésének nem vet gátat. Tény, miközben Amerikában egy-egy felhívásra hihetetlen összegeket gyűjtenek, addig nálunk a rosszindulat és az irigység lebénítja a jótékonykodást. Mert hiszen a péknek sincs ingyen a kenyér, ám ha adakozna, azonnal feltennék a kérdést, ugyan miből telik neki még erre is. Ezen a mentalitáson és a mindenek feletti bizalmatlanságon nagyon sürgősen változtatni kellene, mondja. Széchenyire hivatkozva kijelentette, a reformkor arról szólt, amiről korunknak is szólnia kell: az arányos közteherviselésről. Ennek alapján jelentette ki, hogy egyetért azokkal, akik be akarják vezettetni a szolidaritási adót. Már csak azért is, mert szerinte a válság rendkívüli módon elhúzódik, és Magyarország legalább egy évtizedig a legszegényebbek közé fog tartozni. A gazdaság stagnáló világában arra van szükség, hogy az állam működése olcsó legyen, és az adórendszer versenyképessé váljon. Hogy visszanyerje becsületét a fizikai munka, és olyan értékként kezeljék, mint több, lendületesen fejlődő távol-keleti országban. Hazánkat jelenleg 40 százalékban a külföld finanszírozza, és betétjeink egyáltalán nem fedezik adósságainkat – mondja. Ám talán épp ez a helyzet indokolja azt, hogy a tehetséges gyerekeket a társadalom egésze segítse. Ez a jövőépítés útja. A penészleki négygyerekes család 12 éves kislányát nyári táborba akarta elvinni a Demján-alapítvány támogatta Értetek Karitatív Egyesület. Mint azt a szervezet vezetője, Bartha Edina elmondta, a kislány sehogy se akart kötélnek állni. Mint kiderült, azért, mert még soha nem volt távol az otthonától, de még Penészlek határát sem lépte át egyszer sem. Végül pszichológus foglalkozott vele, aki eloszlatta a félelmét, elmagyarázva, miképpen jut majd haza testvéreihez és szüleihez. Az édesapa munkanélküli. Az édesanya gyermekgondozási segélyéből él a család.

Kulcsszavak: Demján Sándor
Címkék: Demján Sándor interjú
Kategóriák: NEWS