Demján Sándor kapta a Magyar Üzleti Díjat

  1. november 13.

Budapest, 1998. november 13., péntek (MTI) – Demján Sándor, a West-End Beruházó és Kereskedelmi Kft. elnöke vehette át a „Magyar Üzleti Díj” elnevezésű, a Budapest Klub Alapítvány által ez évben alapított kitüntetést pénteken Budapesten.    

A díjat a klub szándékai szerint minden évben olyan
üzletembereknek nyújtják át, akik társadalmi értelemben is teljes
körű felelősséggel végzik munkájukat.

A Budapest Klubot László Ervin professzor, a Római Klub tagja
hozta létre 1993-ban. A kezdeményezés azóta mozgalommá nőtt, a
szellemiségét kifejező Kiáltvány a planetáris tudatról című
dokumentumot többek között a XIV. dalai láma, Yehudi Menuhin és Sir
Peter Ustinov is aláírta.

A szervezet a globális, felelősségteljes gondolkodás
elterjedését kívánja elősegíteni a társadalmi élet minden területén.

A klub nemzetközi díjai közül a Planetáris Tudat Világ Vezetői
Díjat eddig Václav Havel cseh elnök és Mihail Gorbacsov volt szovjet
elnök vehette át, az idei jelölt Desmond Tutu bíboros.

A pénteken átadott Magyar Üzleti Díjat odaítélő bizottságban
szakmai szervezetek, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Magyar
Business Leaders Fórum, valamint a Vállalkozók Országos Szövetsége
képviseltette magát. (MTI)