Demján Sándor: a Széchenyi Kártya átütő siker lett
- november 8.
Budapest, 2010. november 8., hétfő (MTI) – A Széchenyi Kártya átütő siker lett, a KA-VOSZ-on keresztül a termék a magyar kis- és középvállalkozások jelentős részét el tudta érni – mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke hétfőn az érdekképviselettel együttműködő Haller Vállalkozói Hiteliroda átadásán, Budapesten.
Demján Sándor a ferencvárosi iroda megnyitó beszédében kiemelte:
Magyarország jövője és a foglalkoztatottság növelése a kis- és
középvállalkozásokon keresztül valósulhat meg.
A VOSZ ügyvezető elnöke hangsúlyozta: Magyarországon az európai
uniós programoknak a termelő tevékenységet kell támogatniuk, az
uniós fejlesztési forrásokból a magyar kis- és középvállalkozásoknak
tőkejuttatást kell kapniuk.
Krisán László, a KA-VOSZ Zrt. vezérigazgatója a megnyitón
elmondta, hogy a Széchenyi Kártya 2002. évi kibocsátása óta 820
milliárd forint kedvezményes hitelt juttatott el a vállalkozásokhoz.
Eddig 180 ezren igényeltek Széchenyi Kártyát és 136 ezret adtak ki.
A Széchenyi Kártya 86 százalékát a megyékben bocsátják ki.
Krisán László hangsúlyozta, hogy a vállalkozások a Széchenyi
Kártya Program kibővítése révén választhatnak a nekik leginkább
megfelelő konstrukciókból. Utalt arra, hogy 2011 január első
napjaiban a pályázati támogatásokhoz szükséges önerő egy részét is
lehet majd a Széchenyi Kártya Önerő Hiteléből fedezni, és dolgoznak
a Széchenyi Kártya mezőgazdaság területére történő kiterjesztésen.