A TriGránit elnöke úgy véli: jó gazdaságpolitikával 15 év alatt 20-25 százalékkal lehet csökkenteni az államadósságot. Bevált az a jóslatom, hogy 10-15 évig …


Magyarország állami és lakossági adósságállománya a nemzeti össztermék 130 százalékát teszi ki a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke szerint. Demján Sándor az InfoRádiónak adott interjújában azt mondta: jó gazdaságpolitikával 15 éven belül 20-25 százalékkal lehet csökkenteni az államadósságot, de úgy véli, 2020 előtt Magyarország nem tudja bevezetni az eurót. 1 Magyarország teljes államadóssága 130 százalék, annyi, mint Burundié – mondta az InfoRádiónak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke, aki hozzátette: ez azt jelenti, hogy az ország által megtermelt jövedelem jelentős hányada kiáramlik az országból. Ez lefékezi a növekedést, nem kap az ország kedvező hiteleket, márpedig a fejlődéshez arra van szükség – hangsúlyozta Demján Sándor, aki szerint ezt az adósságot csak akkor lehet visszatermelni, ha dinamikus a gazdaság fejlődése. A TriGránit elnöke úgy véli: jó gazdaságpolitikával 15 év alatt 20-25 százalékkal lehet csökkenteni az államadósságot. Bevált az a jóslatom, hogy 10-15 évig az unió legszegényebb, legsebezhetőbb országa leszünk – tette hozzá. Lázálom, melldöngetés, nagyképűség A szokásos magyar lázálomnak, melldöngetésnek és nagyképűségnek nevezte Demján Sándor azt az elképzelést, hogy 2014 körül bevezethetjük az eurót, mert csak 2020-ban lát lehetőséget arra, hogy Magyarországon is az európai valutával fizessenek az emberek. A TriGránit elnöke emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszak a leszakadás éveit jelentette, amikor Magyarország elveszítette pénzügyi függetlenségét. Demján Sándor szerint ezért nem a nemzetközi szervezetek, hanem kizárólag Magyarország a felelős. Arról is beszélt, hogy a nemzeti tőke hiánya fékezi a gazdasági fejlődést és felzárkózást a többi uniós tagállamhoz. Mint fogalmazott, az uniós monetáris szabályok ott, ahol alig van nemzeti tőke, lefékezik a fejlődést. „vagyis örök cselédsorsra vagyunk ítélve”. Hanganyag: Németh Zoltán

Kulcsszavak: Demján Sándor, VOSZ, Trigranit
Címkék: Demján Sándor interjú
Kategóriák: NEWS