Demján: magyar tulajdonú hipermarketeket kell létrehozni
- november 10.
Budapest, 2010. november 10., szerda (MTI) – Magyar tulajdonú hipermarketeket kell létrehozni, akár több bolt társulásával is, mivel a mai versenyhelyzet is ezt indokolja – mondta Demján Sándor, a Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) ügyvezető elnöke a Coop üzletlánc megalapításának 15. évfordulója alkalmából rendezett szerdai budapesti ünnepségen.
Demján Sándor kiemelte: amikor egy piaci szervezet stratégiát
tervez, akkor szem előtt kell tartania a versenyképességi
követelményeket. A kormánynak a termeléstől a feldolgozáson át az
értékesítésig támogatnia kellene a cégeket, és olyan termelési
rendszert kell létrehozni, ahol a magyar termék árban és minőségben
is versenyképes – hangsúlyozta.
Úgy vélekedett: a hipermarketben való kereskedés „egy korszerű
életforma”, a magyar tulajdonú hipermarketek létrehozása erősíti a
beszerzési volumen nagyságát, és „rá tud segíteni” a többi kis bolt
versenyképességére, amin keresztül akciókat lehet csinálni.
Demján Sándor szerint a szövetkezeti rendszer elfoglalhatta
volna az 1990-es évek közepén a külföldi tőkéjű hipermarketek
helyét, és megtarthatta volna jelentős kiskereskedelmi forgalmi
részesedését. Ennek ellenére az összefogás és a megfelelő szemlélet
hiánya miatt feleslegesen adták át a versenytársaknak ezt az előnyt
– tette hozzá.
A VOSZ ügyvezető elnöke szerint célszerű lenne visszaállítani a
felvásárlási rendszert az Áfészek közreműködésével, „vissza kell
venni azokat a termékeket”, amelyek korábban is megvoltak, és
ezekből exportálni kell.
Hozzáfűzte: jelenleg ugyanakkor az a probléma hogy nincs elég
termelés Magyarországon. A kormány akkor jár el helyesen, ha
Magyarország komparatív előnyeire építve támogatja a cégeket vagy
kamatmentes kölcsönt nyújt számukra.
Murányi László, a Co-op Hungary Zrt. vezérigazgatója az
ünnepségen hangsúlyozta: 2002-ben kezdték bevezetni a franchise
rendszert, amelynek köszönhetően nőtt a boltszám, és a cégcsoport
piaci részesedése. Emellett a csatlakozó üzleteknek is biztos üzleti
hátteret biztosított a cég, segítette őket a versenyben való
helytállásban.
A boltokban lévő árúk 85 százaléka Magyarországról származik, és
a Coop 760 saját márkás termékének gyártói is főként magyar kis- és
közepes vállalkozások – ismertette a vezérigazgató. Egyben
bejelentette: elindul a 2012. december 31-ig megvalósuló
boltmegújítási program, amely nemcsak a külső-belső arculat
megváltoztatását jelenti, hanem a boltok technológiai és
informatikai színvonalának emelését, és a munkakörnyezet
fejlesztését is.
A 32.000 munkavállalót foglalkoztató, 100 százalékos magyar
tulajdonban lévő Co-op Hungary Zrt. 2009-ben 510 milliárd forintos
forgalmat realizált, míg 2008-as forgalma 500 milliárd forint volt.
A Coop-nak tavaly 2.887 üzlete volt Magyarországon, és további
2.000 kisebb üzlet tartozik a cégcsoporthoz. A Coop csoport forgalom
szerint 8 százalékban részesedik a magyar kiskereskedelemből.