A VOSZ megyei szervezetet alakított Szolnokon – Demján Sándor
- március 2.
Szolnok, 1999. március 2., kedd (MTI) – A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) megújulási folyamatának egyik fontos stratégiai célkitűzése megyei szervezetek alakítása. Ezzel azt akarják elérni, hogy a szervezet hatékonyabban végezhesse érdekképviseleti feladatait, több információval, jobb szolgáltatással lássa el tagjait.
Mindezt Demján Sándor, a VOSZ elnöke mondta kedden Szolnokon,
ahol megalakították a szövetség megyei szervezetét.
A honi gazdasági élet jellemzőiről szólva Demján Sándor
dél-koreai és spanyol példákat idézve hangsúlyozta a külföldi
nagytőke, illetve a multinacionális cégek szerepének fontosságát
egy-egy fejlődő pályára állott ország esetében.
A VOSZ elnöke bírálta a hazai adópolitikát, amely egyrészt
megnehezíti a vállalkozó beruházásait, másrészt a külföldi
befektetőket sem kényszeríti minden esetben arra, hogy legalább 50
százalékban magyar beszállítóktól vásároljanak.
A szürke gazdaság meglétét egyik okként a vállakozói réteg nem
megfelelő kezelésével magyarázta.
A fejlődéshez ezért központi adócsökkentésre, illetve a gazdaság
dinamikus növekedésére lenne szükség.
Ez utóbbihoz változtatni kellene a múlt rendszerből örökölt
gazdasági alultervezésen, mert a gyenge mutatókhoz igazítják az
erőket lendítő, illetve ez esetben visszafogó eszközöket – húzta alá
a VOSZ elnöke. (MTI)