Munka, ötletek, cigaretta – ezzel a címmel közöltünk portrét a második leggazdagabb magyarról 2014-ben. Interjút is készítettünk vele – a takarékok körüli helyzet akkor nagyon bosszantotta, hiszen a szövetkezeti világ gyermeke volt. 2014-ben a decemberi Forbes címlapján Demján S…. forbes.hu


A fenegyerek – Demján Sándor portréja | Forbes.hu A fenegyerek – Demján Sándor portréja 2018. március 28. Munka, ötletek, cigaretta – ezzel a címmel közöltünk portrét a második leggazdagabb magyarról 2014-ben. Interjút is készítettünk vele – a takarékok körüli helyzet akkor nagyon bosszantotta, hiszen a szövetkezeti világ gyermeke volt. 2014-ben a decemberi Forbes címlapján Demján Sándor szerepelt. Nagyinterjút készítettünk vele és megírtuk portréját. Sok erős és súlyos mondatot hangzott el az irodájában. Nem érezte, hogy lenne vesztenivalója, sokat megengedett magának a szocializmusban. Vagányságával, ötleteivel és sok munkával keresett milliárdokat a kapitalizmusban. Rendhagyó módon most online is közreadjuk a négy évvel ezelőtti nyomtatott kiadás Demján Sándorról szóló cikkeit. Demján Sándor 75 éves korában hunyt el . A felső sorban az eszköztárat használva belenagyíthat a szövegbe, a jobb oldali nyilakkal pedig teljes nézetre válthat! Olvasd el Üzlet rovatunk további cikkeit!

Kulcsszavak: Demján Sándor
Címkék: Demján Sándor halála
Kategóriák: MONEY