A nyugdíjas szövetkezetek segítségével 8-12 ezer nyugdíjas korú dolgozó tért vissza a munkaerőpiacra és számuk további 30 ezerrel bővíthető – mondta Szatmáry Kristóf, a Fidesz országgyűlési képviselője a Nyugdíjas Szövetkezeti Szakmai Napok fórumsorozat szerdai budapesti záróeseményén, amelyről a szervezők tájékoztatták az MTI-t. A politikus hozzátette: már körülbelül 1000 olyan cég van, amelynek szüksége van erre […]
A politikus hozzátette: már körülbelül 1000 olyan cég van, amelynek szüksége van erre a típusú foglalkoztatásra, és már 3-5 milliárd forint értékű szerződésállomány köthető a nyugdíjas szövetkezetekhez. A rendezvénysorozatot a Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezetek Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Közész) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) szervezte. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára a közlemény szerint arra mutatott rá, hogy a nyugdíjas szövetkezeti rendszer olyan érdekeltségi rendszert teremtett, amelyben minden szereplő számára, így a nyugdíjas munkavállalóknak, az őket befogadó, illetve általuk alapított szövetkezetnek, valamint a foglalkoztatóknak is kedvező az adózási forma. Turi Dénes, a Közész elnöke szerint helyes volt és időszerű a kormány kezdeményezése, amelynek hatására 2017 júliusa óta közérdekű nyugdíjas szövetkezetek alakulhatnak Magyarországon. Bak Klára, a Szövetkezeti Kutatóintézet Nonprofit Kft. szakértője, az MTI érdeklődésére közölte, hogy ma Magyarországon 114 bejegyzett nyugdíjas szövetkezet működik. A szövetkezeti formában ma az öregségi nyugdíjasok vállalhatnak munkát, a nők közül pedig azok is, akik 40 év munkaviszony után mentek nyugdíjba. Ehhez kapcsolódóan a szakértő megjegyezte, hogy a rendezvénysorozaton a résztvevőktől elhangzott, hogy ki kellene terjeszteni a szövetkezeti törvény hatályát például azokra a megváltozott munkaképességű dolgozókra is, akik már közel vannak a nyugdíjhoz. A pedagógusok és az egészségügyben dolgozók pedig azt sérelmezték, hogy visszatérhetnek ugyan a munkaerőpiacra, de nem az állami szférába, hanem csak a versenyszférában vállalhatnak állást. Bak Klára ezekről a felvetésekről úgy nyilatkozott, hogy a lakosság visszajelzései fontosak, de ahhoz, hogy az ügyben érintett érdekképviseletek pontosan meg tudják határozni, hogy szerintük a szövetkezeti törvényt milyen irányba kell kibővíteni, még további tárgyalásokra van szükség. A Közész és a VOSZ által szervezett Nyugdíjas Szövetkezeti Szakmai Napok eseménysorozat 19 várost érintett, köztük Békéscsabát, Debrecent, Egert, Győrt, Kaposvárt, Kecskemétet, Miskolcot, Nyíregyházát, Pécset, Salgótarjánt, Szegedet, Székesfehérvárt, és Zalaegerszeget. A Nyugdíjas Szövetkezeti Szakmai Napok záróeseményén egyperces néma csenddel emlékeztek a jelenlévők a szövetkezeti szektor nagy példaképére, a hétfőn elhunyt Demján Sándorra.
Kulcsszavak: Demján Sándor, VOSZ
Címkék: Demján Sándor halála
Kategóriák: NEWS