Milliárdos üzletet kötött Demján Sándor. Az ismert üzletember érdekeltségében lévő cég – nem publikus áron – eladta a Művészetek Palotája melletti, még szabad területét.
Milliárdos üzletet kötött Demján Sándor. Az ismert üzletember érdekeltségében lévő cég – nem publikus áron – eladta a Művészetek Palotája melletti, még szabad területét. Ezen épülhet fel az állami, több ezer fős budapesti kongresszusi központ. A februári kormánydöntést követően már a helyszíne is megvan a Budapestre tervezett, négy-ötezer fős kongresszusi központnak. Értesüléseink szerint az elmúlt napokban megköttetett az üzlet Demján Sándor cége és a kormány között. A vételár nem publikus, de az adásvétel megtörtént – erősítette meg kérdésünkre a TriGranit Fejlesztési Zrt. sajtóosztálya. Kapcsolódó cikkek Áramszünet volt a Liszt Ferenc repülőtéren (frissített) Magyar céget vett a cseh pénzügyminiszter Milliárdokért vesz céget az MNB Lakást venne? – Áremelkedés jöhet Ezért ad el Demján Megadeal: túladott poznani fejlesztésén a Trigranit A Rákóczi híd pesti oldalánál található, az egykor világkiállítási területnek szánt úgynevezett expóterületet 2000-ben kétmilliárd forintért vette meg a TriGranit érdekeltségi körébe tartozó Dunapark Sétány Ingatlanfejlesztő Kft. Ezt követően szinte minden évben felvetődött a konferenciaközpont megépítésének ötlete. A cég 2005-ben jelezte, egy euróért felajánlja telkét, ha megvásárolják tőle a létesítmény terveit. Ezekért akkor 460 millió forintot kértek. A központot a Művészet Palotája (MüPa) melletti 12 ezer négyzetméteres telken építik fel – ahova korábban is tervezték az új kongresszusi központot. Az elmúlt közel másfél évtizedben az expóteleken épült fel a Nemzeti Színház, a MüPa és több irodaház – ez utóbbiakat a TriGranit már értékesítette. Az új budapesti kongresszusi központ építését Orbán Viktor miniszterelnök idén februárban, a tavaszi parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében jelentette be, s egyben a helyszínt is megjelölte, a Millenniumi Városközpontban. A több ezer fős budapesti konferenciaközpont létrehozása immár több mint egy évtizedes terv. A magyar turisztikai szakma régóta hiányol egy, akár ötezer főt is befogadni képes létesítményt. Ennek hiányában ugyanis igazán jelentős világkonferenciák nem tudnak Budapestre jönni. Az új épület beruházási költségét 2000-ben még kétmilliárd forintra becsülték, ám ma már ennek akár tízszeresébe is kerülhet. A költségek egy részét a kormány uniós forrásokból kívánja fedezni. A kormány azonban annyira elszánt az építésben, hogy akár uniós támogatás nélkül is megvalósítja a konferenciaközpontot – mondta korábban Fürjes Balázs, a kiemelt fővárosi beruházások kormánybiztosa a Népszabadságnak. Az építkezésre pályázatot írnak ki, amelyen a TriGranit is indulni kíván – mondta el kérdésünkre Török Árpád, a társaság vezérigazgatója A konferenciaközpont előkészítéséről egy 2013. november végi kormányhatározat rendelkezik: felhívja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy – a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján – azonnal tegyen javaslatot a beruházás megvalósítására legalkalmasabbnak ítélt ingatlanra, és tegye meg az állami építési jogosultság biztosítása érdekében szükséges intézkedéseket. A tárcavezetőnek az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos közreműködésével ki kell dolgoznia a megvalósítás részletes jogi és pénzügyi konstrukcióját, amely biztosítja, hogy a beruházás – a megfelelő közbeszerzési forma keretében – állami beruházásként valósuljon meg, valamint a megvalósuló építmény állami tulajdonba kerüljön.
Kulcsszavak: Demján Sándor, Trigranit, Művészetek Palotája, Millennium City Center, Török Árpád
Címkék: TriGranit / Kongresszusi központ, Demján Sándor interjú
Kategóriák: NEWS