Takacs-Ildiko  dr. Takács Ildikó Takacs Ildiko

Londonban tanult PR-t a Public Relations Főiskolán, Budapesten az ELTE-én szerzett jogi doktorátust és posztgraduális képzésen a Külkereskedelmi Főiskolán vett részt.
A Skála Coop marketing igazgatója, majd, mint a Skála Reklám Stúdió (SRS) igazgatója, majd mint a Young & Rubicam Hungary ügyvezető igazgatója, majd mint a Gránit Pólus Rt. elnökének kommunikációs tanácsadója, majd mint a TriGránit Fejlesztési Rt. kommunikációs igazgatója, illetve máig Demján Sándor személyes kommunikációs tanácsadójaként.
A Reklám Világszövetség (IAA) nemzetközi szervezet Magyar Tagozatának hazai megalapítása (1980) fűzödik a nevéhez, amelynek elnökségi tagja volt először majd elnöke volt sokáig (1989-2000), a Reklám Világszövetség (IAA) “World Council” és a “Board of Directors” testületeinek tagja, alelnöke, majd máig pedig a Magyar Tagozat tiszteletbeli elnöke. A Magyar Reklámszövetség elnökségi tagja is volt. Részt vett a Magyar Önszabályozó Reklámtestület létrehozásában (1986).
2002-2008-ig a Kanadai Kereskedelmi elnöke, több évig az Amerikai Kereskedelmi Kamara tagja. A Szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Fõiskola címzetes docense, a Budapesti Kommunikációs Főiskola szenátusának tagja.
Számos egyéb társadalmi szervezet vezetőségének volt a tagja, többek közöttt a Fulbright Alapítvány, a Príma Primissima Alapítvány kuratóriumának volt tagja, és a Magyar Sportszövetség alelnöke volt.